My Life Without Me

 Sokáig azon gondolkodtam , mi kerülhetne ezekre az oldalakra. Minek az intim részletek, minek a konkrét "ez történt velem"... Még én is únnám , nem , hogy azok akik olvasnak. Aztán pár héttel ezelőtt, az egyik Lillával való beszélgetés alkalmával előkerült egy könyv, a címben is szereplő Robin Norwood- Nők akik túlságosan szeretnek. Mindenféle kérdés vagy kérdezés nélkül átnyújtotta nekem, sőőőt -mivel halogattam-ma már rám szólt , hogy kezdjek bele. Megtettem...

Érdemesnek tartom, hogy írjak róla, mert nagyon érdekes könyv és nem biztos, hogy eljut olyan Nőkhöz akiknek szükségük lenne rá... Néhány közülök talán ellátogat a blogra, és ha már itt van, az általam olvasottak rövid tartalmával fel tudom kelteni az érdeklődését, ne adj' Isten még megoldást is találhatunk (közösen) néhány alapvető problémára, s válaszokat a mindig előkerülő miértekre.

Nem csak Nőknek, de nőkről, s olyan férfiakról is akik képtelenek szeretni, vagy kimutatni érzelmeiket...

 Jill (a főszereplőnk) ellátogat egy terapeutához. Ráébredt ugyanis, hogy valami bibi van. Azt mondja : " Boldogtalan vagyok, természetesen a férfiak miatt. Vagyis az én hibámból és az övékből egyaránt. Minden tökéletesen kezdődik, aztán ahogy közelebb engedem magamhoz őket- minden szétesik. Tudni akarom hol hibázok, tudni akarom mit kell tennem a változáshoz, és esküszöm megteszem... Jelen pillanatban még nem tudok választ adni arra, hogy miért történik mindig ugyanez velem, de mindig csak a fájdalom marad a kapcsolataim után... Mostmár kezdek félni a férfiaktól..."

Jill tehát tudja, hogy valami probléma van közte és aközött az ember között aki fontos számára, és ekkor nem csak arra vállalkozik, hogy megoldja a problémát, hanem vállalja a teljes felelősséget a probléma kialakulása miatt, mondván, ha nem szeret a férjem, az biztos amiatt van, hogy valamit ÉN rosszul tettem...

Tisztázzuk: Túlzottan szeretni nem azt jelenti, hogy egyszerre több férfit szeretünk, vagy , hogy egymás után túl sokszor esünk szerelembe... Nem! Túlzottan szeretni azt jelenti, hogy teljesen alárendeled magad a férfinak , és ezt szerelemnek nevezed. Azt jelenti, hogy hagyod, hogy ez az érzés kontrolállja az érzelmeidet, és befolyásolja a viselkedésed. Annak ellenére, hogy rájössz, hogy ez egy negatív behatás, hagyod hogy felborítsa a belső egyensúlyt, a lelki nyugalmadat és nem tudsz szabadulni tőle. Azt jelenti, hogy a szenvedés nagyságával méred a szerelmet.

Egyetlen egy nő sem alakul át hirtelen, olyan nővé aki túlzottan szeret. Ezt valahonnan hozzuk... Valahonnan...hát a családból, a múltból, a gyökerektől... A könyvben erre külön kitér, én azonban ugrok egyet...

Az alábbi meghatározások, tipikusan azokat a nőket jellemzik, akik túlzottan szeretnek. Olyan nőket ábrázolnak , mint Jill, vagy lehet, hogy épp mint amilyen Te vagy... (hosszú lista lesz, papírt ceruzát a kézbe: IGEN-NEM)

1. Egy olyan családból származol, amiből hiányzott a kiegyensúlyozottság, és nem lettek kielégítve a lelki- érzelmi szükségleteid.
2. Mivel kevés figyelmet kaptál , próbálod ezt az űrt betölteni azzal, hogy egy olyan nővé válsz aki védelmet biztosít főleg olyan férfiak számára akik igénylik mindezt.
3. Mivel nem sikerült átalakítanod a szüleid(vagy legalább egyiket közülük) szerető, gondoskodó emberekké , és miután jó sokat szenvedtél emiatt, találkozol a már jól ismert férfi típussal amelyik képtelen kifejezni magát érzelmileg , és megpróbálod -ahogy a múltban is tetted- megváltoztatni őt, a feléje sugárzott szerelmeddel.
4. Mivel rettegésben tartott a magadra maradás érzése (bármikor elhagyhatnak), így mindent megteszel annak érdekében, hogy a kapcsolatot megmentsd.
5. Közel semmi sem nehéz, semmi sem vesz túl sok időt igénybe, semmi nem lehet túl költséges, ha az az illető férfi javára-hasznára válik akivel éppen kapcsolatban vagy.
6. Mivel megszoktad már , hogy hiányzik a szeretet a személyes kapcsolataidból, így hajlandó vagy várni, reménykedni, és egyre inkább arra törekedsz, hogy megfelelj a másiknak.
7. Kapcsolataidban, több mint 50% felelősséget vállalsz, a bűnbak szereppel együtt.
8. Kritikus módon alá becsülöd magad, és nem hiszed, hogy megérdemelnéd a boldogságot. Inkább abban hiszel, hogy meg kell küzdened- ki kell vívnod  magadnak a boldogsághoz való jogot.
9. Mivel gyerekkorodban hiányzott a biztonság érzése, kétségbeesetten úgy érzed, hogy uralnod kell a férfiakat, illetve az összes szerelmi kapcsolatod. Mindezt pedig a segítség nyújtás álruhájába öltözteted.
10. A kapcsolataidban inkább az álmokban élsz, hogy "milyennek kellene lennie", mintsem a valóságban amiben éppen vagy.
11. Társ- és szenvedésfüggő vagy.
12. Hajlamos vagy drog- alkoholfüggőségre, itt pedig még szóba jöhet az érzelmi evő kategória(akkor érzi jól magát ha ehet), ami kiváltképpen azokra a tápanyagokra vonatkozik amiknek magas a cukor szintjük.
13. Nem érzed, hogy vonzana az a férfitípus amelyik kiegyensúlyozott , kedves és érdemes a bizalmadra, mert ezeket unalmasnak találod...

Jillben -többé kevésbé-megnyilvánulnak ezek a jellemvonások. A válaszadás pillanatában az őszinteség a legfontosabb, hogy ne szégyelljük, hanem egyszerűen mondjuk ki: ez van, ilyen vagyok! Bátorság...

Következő alkalommal kitérünk Jill személyes kapcsolataira: az apjával, a volt férjével, az új kedvessel. Hogy miért? Ahogy a szerző is említi: ebben a könyvben azt szeretné a felszínre hozni- megfejteni, hogy mit jelent túlzottan szeretni, hogy miért tesszük ezt, hogy honnan tanultuk, és hogy hogyan véltoztassuk meg a szeretet módját annak érdekében, hogy az valami egészséges folyamat, és állapot legyen... Ki fogjuk tehát mindezt deríteni, méghozzá úgy, hogy pontonként lebontjuk a fent felsorolt jellemvonásokat, mindezt holnap.

Talán lesz egy éjszaka amikor nem csak a sötét fog rád mosolyogni... Vagy én vagy más melletted lesz, és utóbbival boldog is lehetsz. Látod- én is változtam. Szembenézek a félelmeimmel, majd elsétálok... Nem rohanok, nem menekülök, csak elsétálok, majd elalszom csendben, de semmiféleképpen nem várom meg, míg azok elém állnak és percről-percre ráébresztenek arra, hogy mennyit veszítettem, hogy egy eltelt éjszakával , mennyivel üresebb lettem. Felnő egyszer az ember, és már nem sír, csak belenyugszik, nem nevet, csak boldog, nem alszik csak pihen... Furcsa , hogy milyen gyorsan el tudnak múlni azok az érzelmek, amik egykor uraltak minket, amiket egykor szentnek hittünk, és úgy követtünk, akár életünk törvényeit... Aztán husss, és minden szertefoszlik, egy újabb üres éjszakával, egy különtöltött nappal, vagy csak annyival, hogy egymás mellett ülve már nem akarunk egymáséi lenni... 

A hétköznapok munkával telnek, de történtek itt napi rendszersséggel ínyencségek. Volt humorfesztivál, méghozzá a hatodik, és én idén is szerelmes lettem két napig Felméri Péterbe, de inkább két fellépés erejéig. Amikor színpadon van, mintha vonzó lenne, aztán az év többi napján szinte belefelejtek abba, hogy létezik. Ez ilyen házsártos féle magatartás részemről , ahogy a nagyi mondaná, és milyen igaza van, hiszen a komolytalan dolgoknak nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítanunk. Volt ott egyéb, is és pár pillanat erejéig egy másik ember is megfogott, de az nincs a közelemben, sőőt, nem is kell hogy itt legyen. Bumbutz mondta egyszer: "Az ajtókat csukni kell, és nem kinyitni többé." Ezt teszem.

Holnap megyek haza, s bár nekem nincs vakációm, ez a szabadságos érzés mégis rámtört ma. Ülök nyugisan, nem hajt sem a tatár sem az igazgató, pötyögök, és kizárom a felesleges stresszforrásokat. Várom az otthonlétet... Hiányzik az a különleges gyomorideg mikor a Szejke tetejéről belátni a várost, és tudom: ez az otthonom. Már nincsenek messze tőlem azok akiket nagyon szeretek, s a hátam mögött hagytam, ha csak 3 napra is, a keresgélő embereket, és a mindig különleges mindennapokat.

Másadik rész, másféle érzés:

Közben mégiscsak eltűnődöm azon, hogy milyen furcsa is szerelmesnek lenni, s hogy én húúúj de milyen rég nem voltam. Megesett , hogy felkavart egy kaland, vagy egy kapcsolatnak induló aztán gyorsan véget érő viszony, de szerelmes biza régen voltam. Igen ám, de a hétvégén találkoztam azzal az emberrel, akivel annyit beszélgettünk eddig, s akivel csak elképzelni tudtuk, hogy milyen lehet együtt, ennyire messze egymástól. Azt hittem, hogy amikor megérkezik lehullanak a fölösleges álarcok és őszinte mosollyal leszünk azok egymásnak akik lenni szerettünk volna mindig. Tévedtem. Lehulltak az álarcok, és azok lettünk egymásnak (pár óra erejéig) amit részben szerettünk volna.

Kielégült a test, s szomjanhalt a lélek.

Amikor becsuktam az ajtót mögötte, nem hittem , hogy tényleg elveszítem. Amikor becsuktam az ajtót mögötte, azért tettem olyan magabiztosan, mert azt hittem másnap újra látom, s ha nem is látnám, biztos voltam benne, hogy a szavak amiket elmondott, az érzelmek amiről tanúbizonyságot tettünk, azok nem múlnak el, azok nem törnek szét egy búcsúzással. Tévedtem.

A hétfő a padlóra kerülés napja volt. Azt hittem nem lesz felállás egy darabig, s azt hittem szerelmes lettem. Erős szorítás a gyomromban, a lepkék nem szálltak hanem őrült kergetőzésbe kezdtek a gyomromban, és mindeközben a fejemben ezer meg ezer gondolat kacagott vagy éppen sírt fel, válaszok után kiáltva. Én meg hallgattam. Semmit nem tudtam, semmit nem éreztem jobban , mint azt , hogy kell ő nekem, és hogy szeretni akarom, úgy , ahogy nagyon rég óta nem szerettem senkit. Ő meg kompromisszumokat , alternatívákat kínált, és megpróbálta csábító ajánlattá tenni a másodhegedűs státuszt. Aznap este addig üldöztem a pillangókat, és addig hallgattam a gondolatok gúnykacaját míg sikerült megszabadulnom ettől a végsősoron kellemetlenné vált érzéstől. A kedd a beletörődés napja volt, a megbékélés 24 órája. Sikerült. Csuktam azt az ajtót, és nem nyitom ki többé. Bánni meg semmit nem bánok, mert amikor itt volt én elvesztem a szemeiben, és megnyugodtam minden egyes kimondott szavától. Amikor átölelt éreztem , hogy nem akarok semmit jobban , mint a karjai közt maradni..., és hiszem, hogy amig itt volt szerethettem. Őszintén szerettem.

Csütörtök van. A pihenés , a felkészülés, és az alkotás napja. Egyedül ülök a konyhában, idilli tavasz van. Az ablak tárva nyitva, a keret széle majdnem éri a jobb vállamat, áramlik be a friss levegő, odakint meg a madár csicsergést, csak a kölykök nevetése zavarja meg. Csütörtök van, én meg mosolygok ismét, mert jó érzés szeretni önmagam, simogatni a lelkem...

"Mert egy napon megtanulod gondozni és ápolni a saját kis kertedet, és már nem mástól fogod várni, hogy virágot hozzon neked..."