"Köszönöm, hogy elviselted az elviselhetetlent. Hogy valamit teremtettél a semmiből. Hogy üres zsebekből is képes voltál adni. Hogy szerettél bennünket, mikor nem volt bennünk semmi szeretetre méltó. Köszönöm, hogy a lehetetlent is megoldottad egyetlen mosolyoddal. (Még ha az a mosoly néha el is halványult egy kicsit.) "
Mindig azt mondtad , hogy gyenge és törékeny vagy, hogy ha nem lennénk MI, akkor nem is tudnád mit kezdenél... Azt hajtogattad folyton, hogy MI segítünk Neked, és MI vagyunk azok akik sokat, a legtöbbet adják, amit anya és feleség csak kaphat... Gyermekként hittem Neked. Elhittem, hogy az erős én vagyok, és majd segítlek Téged, hittem, hogy pillanatok alatt összeomlassz, ha nem vagyunk ott , hogy tartsunk Téged... Gyermekként hittem ebben. Ugyancsak gyermekként, de már nem gyermekfejjel, tagadom azt amit egykoron oly erősen vallottál. Láttalak Téged meggyötörten, kisírt szemekkel,kiutat keresve a mélypontból, ahová a szerelem, a feltétel nélküli szeretet, s majd annak hiánya, illetve a viszonzás elmaradása juttatott Téged. Láttam én már minden arcodat, és ha nem is tetszett mindegyik, mostmár tudom, hogy mindegyiknek volt egy oka és egy célja...
Védeni engem, és a Papát. Szeretni engem és a Papát. Megtartani a családot. Küzdeni , meghalni minden egyes nap a fájdalomtól, s mégis erőt venni minden egyes reggelen, és emelt fővel elmenni az emberek mellett. Két kézzel folytottad meg a büszkeséged, csak azért, hogy tovább harcolhass azért akinek egyszer az életed adtad kezébe a szerelmetek zálogaként... Hallottalak zokogni, és nevetni. Láttalak felhőtlen boldogan, és keserves kínok között szenvedni... Sokáig azt mondtam, hogy ez az a példa amit sosem akarok követni, mert én majd megmutatom, hogy lehet másképp is, mert majd én büszkén odébb sétálok ha megaláznak, de nem fogok azért küzdeni aki elengedte a kezem... Hálás vagyok Neked, amiért nem így cselekedtél... Ha ezt teszed, elvesztettem volna mindenem... Elvesztettem volna a családom.
Én Tőled tanultam meg, hogy hogyan kell igazán , őszintén és feltétel nélkül szeretni, Te voltál az akihez mindig visszatérhettem, nem számított, hogy hogyan buktam el, segítettél, hogy könnyebb legyen elviselni a kudarcot, és ha csalódtál is bennem, mellettem maradtál és támogattál mindig. Jóillatú otthonnal vártál haza, mosolygósan-még akkor is ha belül üvöltött a lelked a fájdalomtól-, és mindannyiszor amikor kinyílt az ajtó már tudtam, hogy ez a végállomás, itt van az a hamísítatlan ölelés amitől az esték puhábbá válnak, nincs zordsága, sem keménysége a Világnak... visszahoztad az összes tündérmesét egyetlen pillantásoddal... És erre csak egy igazi Édesanya képes!
Köszönöm,hogy mindig fentartasz egy helyet nekem, és repesve vársz haza. Köszönöm, hogy nem hagytál magamra, és megértetted mindig ha egyedül akartam maradni... Köszönöm Neked az életem, de minden másnál jobban köszönöm azt , hogy vagy nekem...!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.