Itthon... Már három napja itthon. Jól esik, felkavar, megmosolyogtat, elszomorít, aztán megsiratom, jót nevetünk, és mindenféle sztorikat mesélünk közben, nem kell most a csend...
Tegnap este mámorosan értem haza. Hiányzott a zene, a dallamok, a különféle szövegek... anya már aludt, én meg a konyhában, még megbontottam egy dobozos sört, valami német fajtát, finom volt, kellett a többi után. Bekapcsoltam a zenelejátszót és feltekertem a maximumra-dübörgött a fülemben a sok jó, hiányolt darab...
"I'm not calling for a second chance,
I'm screaming at the top of my voice.
Give me reason but don't give me choice.
'Cause I'll just make the same mistake again."
Aztán besétáltam a szobámba, és írtam még A.nak egy smst. Fura volt beszélni vele. A novemberi szakítás óta szinte egyáltalán nem kérdezősködtünk egymás felől, most meg szinte nem is tudtuk, hogy hogyan kell érdeklődni...hogyan szabad egyáltalán.
-"Szerelmes vagy?"- hangzott el a kérdés felőlem...
-"Nem, nem mondhatnám..."-jött a válasz egy négy másodperces hatásszünet után...
De, már nem tett boldoggá a válasz, már nem is tudtam, hogy miért kérdeztem, az évek és a kilóméterek úgyis ugyanolyan hosszúak lesznek ezután is...
Aztán felcsendült egy másik dal, és elmosolyodtam :
"Győztél. Most sírj.
Nem baj, hogy látnak.
Repültél. Ragyogtál,
de holnap már azt mondják, tegnap
sírtál, most győzz.
Újból és újból.
Ez is szép.
Ez is így van jól. "
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.